1. A véleménynyilvánítás szabadsága, valamint a gesztus- és szóhasználat szabadsága
A gondolat és a véleménynyilvánítás szabadsága a valóban demokratikus társadalom sarokköveit képezi, amelyben a polgárok gyakorolják jogaikat és hatékonyan részt vesznek a közérdekű ügyekben. Ezek az alapvető szabadságjogok a társadalom különböző területein – mint például a tömegtájékoztatás szabadsága[i], a tudományos élet szabadsága[ii] vagy a művészet és a tudomány szabadsága[iii] területén – tovább ágaznak és konkretizálódnak. A Parlament véleményeiben és a konferenciákon különös figyelmet fordított mindezekre a kérdésekre[iv].
A művészet tekintetében a Parlament elismeri a következőket: „Az európai kulturális sokféleség előmozdításának és a közös kulturális gyökerek ismeretének alapja a művészi kifejezés szabadsága (…)”[v]. A művészek régóta vágynak erre a szabadságra, amely lehetővé teszi számukra, hogy eredeti és értékes műveket hozzanak létre.
A második világháború vége óta a művész vászonra vetett gesztusának felszabadítása az absztrakt mozgalmak egyik állandó eleme, mind Európában, mind az Egyesült Államokban, legyen szó informális művészetről vagy absztrakt expresszionizmusról. Ezek a művészeti irányzatok gyakran a kínai kalligráfia áramló vonalaiból és a zen buddhizmus meditatív állapotaiból merítettek ihletet.
Poets for Democracy
Poets for Democracy
Poets for Democracy
BURHAN DOĞANÇAY –
FELIX DROESE – Das Sichtbare des Unsichtbaren
ADOLF FROHNER –
LEANDER KAMPF & SAM ALEKKSANDRA –
Democratic Body
A. R. PENCK –
Tura Kultura
Tura Kultura
Tura Kultura
Tura Kultura
EMILIO VEDOVA –
Form of Freedom
Form of Freedom
PAT ANDREA –
GEORG BASELITZ –
JANNIS KOUNELLIS –
A Homage to Calligraphy (1981) című, a Ribbon sorozathoz tartozó mű a török művész, Burhan Doğançay (1929–2013) festői életművének kiemelkedő példája a legstilizáltabb és legelegánsabb formában. A csipkézett és ívelt vonalak mintha elszabadultak volna, és mintha szalagok lógnának egy képzeletbeli falon, az iszlám kalligráfiára emlékeztető trompe-l’oeil egy lenyűgöző példájaként.
Doğançay igazi szenvedélyt táplált a nagyvárosok falaira ragasztott plakátok tanulmányozása iránt. Az 1970-es évek közepén „Walls of the World” címmel nagyszabású fotódokumentációba kezdett. Ezzel a projekttel Jacques Villeglé francia művész munkásságához kapcsolódik, aki az 1950-es évek elején úttörő szerepet játszott az utcai művészetben, és létrehozta a szakadt plakátokból készült dekollázsművek kivételes gyűjteményét. Ez esztétikai értéket kölcsönöz a nagyvárosokban az utcán vagy a metróban a falakra ragasztott plakátok és papírdarabok rétegeinek.
Míg Doğançay művében a vászon szimulált és kalligrafikus vágását figyelhetjük meg, addig Felix Droese (1950–) 1986-ban készült Das Sichtbare des Unsichtbaren című művében a vászon tényleges vágásával és szeletelésével szembesít minket. Ez a cím (Ami látható a láthatatlanban) rámutat arra, hogy gondolkodásmódunk és meggyőződéseink (a láthatatlan) elkerülhetetlenül befolyásolják materiális valóságunkat (a láthatót).
Felix Droese szerint a művészet és a politikai aktivizmus együtt jár, és ez az összefüggés egész pályafutása során kihívást jelentett számára. Droese 1970-ben beiratkozott a Düsseldorfi Művészeti Akadémiára (Kunstakademie), ahol Joseph Beuys irányítása alatt tanult. Droese aktívan részt vett a háborúellenes, antiimperialista és környezetvédelmi mozgalmakban, és alternatív polgári szolgálatát egy pszichiátriai intézetben töltötte. Droese pályafutását tüntetéseken való részvétel, bebörtönzések, újságírói és egyesületi munka, választási aktivizmus és más politikai törekvések alakították.
A. R. Penck (1939–2017) munkásságában is fontos elem a saját autonóm és személyes nyelv megteremtése és kodifikálása, amelyre sok kiemelkedő kortárs művész törekszik. Penck a németországi Drezdában született Ralf Winkler néven, és 1968-ban vette fel az A. R. Penck nevet Albrecht Penck geológus után.
Az 1960-as években Penck kidolgozott egy figuratív esztétikát, amely pálcikafigurákból és az őskori rajzokra emlékeztető egységes jelekből és szimbólumokból áll. (…) Az 1970-es évek elején, az akkori Kelet-Berlinben (NDK) folytatta saját esztétikájának kialakítását. Munkájuk avantgárd jellege és politikai tartalma miatt Penck és társai az elnyomó kommunista kormány idején a titkosrendőrség (Stasi) megfigyelése alatt álltak[vi].
Penck egyfajta rejtélyes, primitív kódot fejlesztett ki, hogy megkerüljön mindenféle cenzúrát vagy ellenőrzést. Műveit különböző álnevekkel szignálta, ami megkönnyítette számára, hogy festményeit kijuttassa a Német Demokratikus Köztársaságból. 1980-ban Nyugat-Németországba költözött, és olyan neoexpresszionista festőkkel kötött barátságot, mint Markus Lüpertz és Jörg Immendorff[vii].
Emilio Vedova (1919–2006) – a Bianco e nero (1964) című mű szerzője – egyike a 20. századi olasz absztrakt művészet egyik legfontosabb értelmezőjének. Támogatta a művészet mint forradalmi és politikai eszköz koncepcióját.Vedova 1942-ben csatlakozott a milánói antifasiszta Corrente csoporthoz, és 1946-ban Milánóban aláírta az Oltre Guernica kiáltványt. A Corrente csoportállt Picasso Guernica című festménye mögött, amely a barbarizmus és a zsarnokság ellen harcoló esztétikát szimbolizálta[viii]. A csoportnak nem volt meghatározott programja, de tagjai eltökéltek voltak abban, hogy kiálljanak a „modern” művészet mellett egy olyan időszakban, amikor a nácik „elfajzott művészet” elleni kampánya Olaszországra is átterjedt. Vedova 1950-es és 1960-as évekbeli festményei érzékenyen reagálnak a kor politikai fejleményeire, például az 1968-as európai forradalmi tüntetésekre. A Bianco e nero Vedova absztrakcióhoz való fordulását testesíti meg, politikai nézetei és törekvései egyértelmű kifejezőeszközeként[ix].
A fiatal artivisták Elena Poljuha vezetésével négy akrilfestményből álló sorozatot készítettek Tura Kultura (2024) címmel. A festészet közvetlen, szinte fizikai megközelítését választották, a műterem padlójára fektetett vászon fölé görnyedve dolgoztak. Ez a módszer, amely a művész és a vászon között különösen közvetlen és bensőséges interakciót jelent, Jackson Pollock akciófestészetéhez hasonlít.
Az eredmény egy élénk, zsigeri és spontán kép, amely Adolf Frohner (1934–2007) festészetére jellemző erőszakos és ideges stílusra emlékeztet.Az Odysseus auf der Suche (1997) című képén Frohner az emberi testet vöröses, összefüggéstelen vonalak és töredezett, kusza jelek elmosódott sziluettjére redukálta, mintha egy széttépett testet nyomtak volna a vászonra. Ez a nehézkes sziluett, amely az egész képet elfoglalja, Frohner affinitását szimbolizálja a bécsi aktivisták agresszív performanszai iránt az 1960-as években, amely esztétikai forma még mindig látható ezen az 1990-es évek végén készült festményen.
Claus Carstensen dán festő (1957–) számára nem idegen ez az expresszionista képi nyelv, amely nemcsak szembesít a valóság legdurvább és legdrámaibb aspektusaival, hanem előtérbe is helyezi azokat. El Arba (1989) című művejól példázza Carstensen erős történelmi és politikai tudatosságát. Merész színhasználatával és az általa előnyben részesített, gyakran erőszakos és kellemetlen témák révén a művész nyíltan kihívás elé állítja a nézőt. Ezt tükrözi a választott téma is: a második világháborús, elhagyatott Souk El Arba katonai légibázis Tunéziában[x].
A munkásságát elemző kritikusok a következőképpen nyilatkoztak:
Claus (Carstensen) nem klasszikus értelemben vett komor festő: olyan témákat fest, amelyekről senki sem akarja, hogy napvilágot lássanak. (…) Munkáiban olyan ellentmondásos témákkal foglalkozik, mint a szólásszabadság, a totalitarizmus, az intimitás és a meztelenség. Claus Carstensen mind tartalmában, mind stílusában bevon minket a hatóságok, az autokratikus rendszerek, a szigorú kategóriák és a konvencionális gondolkodásmódok kíméletlen kikérdezésébe[xi].
Jannisz Kunellisz (1936–2017) szándékosan nyers és kezdetleges anyaghasználata a Composizione (1992) című önreferenciális művének egyik fő jellemzője. A zsákvászon és a széndarabok részben eltakarják a római Attico Galériában 1969-ben kiállított, 12 élő lovat tartalmazó installációjának fényképét. Ez szimbolikus mérföldkő volt az Arte Povera egyik kulcsfigurájának pályafutásában.
A Kunellisz műveihez hasonló provokatív és excentrikus jelleg Pat Andrea (1942–) Black Magic (1981) című és Georg Baselitz (1938–) Man with ball – Beach Picture (1981) című figuratív papírmunkáiban is tükröződik,noha nagyon különböző plasztikai anyagokat használnak. Andrea munkája finom és csiszolt rajz, amely élénken ábrázolja a jelenetet egy sötét és álomszerű háttér előtt. A művész pályafutásának visszatérő témái a félelem, a vágy, a hatalom, a kegyetlenség és az erotika. Baselitz munkáján viszont a jellegzetes, fejjel lefelé fordított figurák egyike látható, laza vonalakkal és foltokkal. Egy radikális fordulóponton, 1969-ben Baselitz úgy döntött, hogy motívumait fejjel lefelé fogja megfesteni és megjeleníteni. Ez a „fordított” festmény azt mutatja, hogy rendíthetetlenül követi saját útját. Ugyanezt a függetlenséget már megmutatta a „Pandemonic Manifestos” (1961–1962) című, Eugen Schönebeckkel közösen írt művében[xii].
A véleménynyilvánítás és az alkotás szabadsága, amelyet ma Európában normálisnak és alapvetőnek tartunk, nevezetesen a fizikai és a szóbeli kifejezés szabadsága, a gondolat és a szólás szabadsága, valamint a földrajzi mozgás szabadsága, mind központi motívumai az ebben a kötetben csoportosított artivista műveknek.
A Democratic Body (2024) Leander Kampf és Sam Alekksandra videós performansza, amelyben Kampf táncot ad elő, míg Alekksandra verset szaval. A tánc formális paramétereken alapul, amelyek demokratikus konzultáció eredményeként születtek. Egy (online) felmérés résztvevői bizonyos kritériumok és jellemzők (például a leggyakrabban használt testrészek, ritmus, irány stb.) alapján határozták meg a tánc szerkezetét.
A Citizens’ Garden Poetry Slam (2024) rendezvényen több európai költő is részt vett, akik megosztották műveiket, és szabadon cseréltek gondolatokat és benyomásokat az EU jelenlegi helyzetéről.
Bozsana Szlavkova Form of Freedom (2024) című immerzív installációja az EU-n belüli szabad mozgás kristályosodása. Kifinomult és súlytalan metaforáról van szó a kontinensen való szabad mozgás jelenlegi lehetőségéről, amely számos európai generáció számára elképzelhetetlen volt.
[i] Európai Bizottság, „A tömegtájékoztatás szabadságáról szóló európai rendelet”, elérhető a következő internetcímen: https://commission.europa.eu/strategy-and-policy/priorities-2019-2024/new-push-european-democracy/protecting-democracy/european-media-freedom-act_hu.
[ii] Európai Parlament, „EP Academic Freedom Monitor 2023”, elérhető a következő internetcímen: https://www.europarl.europa.eu/thinktank/hu/document/EPRS_STU(2024)757798; Európai Parlament: „European Parliament Forum for Academic Freedom”, elérhető a következő internetcímen: https://www.europarl.europa.eu/stoa/en/ep-academic-freedom.
[iii] Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 13. cikke – A művészet és a tudomány szabadsága: „A művészet és a tudományos kutatás szabad. A tudományos élet szabadságát tiszteletben kell tartani.”
[iv] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2024/1083 rendelete (2024. április 11.) a belső piaci médiaszolgáltatások közös keretének létrehozásáról és a 2010/13/EU irányelv módosításáról (a tömegtájékoztatás szabadságáról szóló európai rendelet), HL L, 2024/1083, 2024.4.17., ELI: https://eur-lex.europa.eu/eli/reg/2024/1083/oj?locale=hu; Európai Parlament, „Conference on media freedom and journalists under pressure”, 2024. április 10.
[v] Az Európai Parlament jogalkotási állásfoglalása (2019. március 28.) a Kreatív Európa program (2021–2027) létrehozásáról és az 1295/2013/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre, „Az európai kulturális sokféleség előmozdításának és a közös kulturális gyökerek ismeretének alapja a művészi kifejezés szabadsága, a művészek és a kulturális élet szereplőinek képességei és kompetenciái, valamint a virágzó és stabil, közpénzből és magánforrásokból finanszírozott kulturális és kreatív ágazatok, továbbá a széles és sokrétű európai közönségeknek szóló művek megalkotására, kitalálására, elkészítésére és terjesztésére irányuló képességük.”, HL C 108., 2021.3.26., 934. o.).
[vi] Blumberg, N. and Yalzadeh, I., ‘A.R. Penck’, Encyclopaedia Brittanica, https://www.britannica.com/biography/A-R-Penck.
[vii] Mindkét festő szerepel az Európai Parlament művészeti gyűjteményében is: https://art-collection.europarl.europa.eu/hu/collections/lokomotiven/ és https://art-collection.europarl.europa.eu/hu/collections/wahle/.
[viii] Talvacchia, B. L., ‘Politics Considered as a Category of Culture: The Anti-Fascist Corrente Group’, Art History, Vol. 8, No 3, 1985, pp. 336-355.
[ix] Fondazione Emilio e Annabianca Vedova, ‘Emilio Vedova: una biografia per immagini’, elérhető a következő internetcímen: https://www.fondazionevedova.org/emilio-vedova-una-biografia-immagini.
[x] A művet 1989-ben a „Claus Carstensen: Maghreb Journal” című egyéni kiállításon mutatták be a koppenhágai Galleri Specta-ban. Bár a beszerzési dossziéban a mű címeként „El Arba” szerepel, e katalógus szerint valójában az „Ej Jemaa” címnek kellene szerepelnie, olaj, 200×170 cm, 301288-150289.
[xi] Claus Carstensen, ‘What’s left (is republican paint) – Nine Sisters’, (Kiállítási katalógus), ARoS Aarhus Kunstmuseum, 2015, „Claus Carstensen művészi munkássága mellett számos kiállítás kurátora is, amelyek mindegyike a művészettörténetben gyakran figyelmen kívül hagyott konceptuális és formai összefüggésekre épül. Ezek a kiállítások lebontják a művészettörténeti besorolásokat és kategóriákat, és alternatív narratívákat hoznak létre. A Becoming Animal című kiállításhoz hasonlóan konceptuális és filozófiai kérdésekkel foglalkoznak, de a különböző korszakokban, médiumokban és stílusokban visszatérő hasonlóságok formai és morfológiai vizsgálatát is magukban foglalják.”
[xii] Berlinische Galerie, ‘Angry pamphlet: “Pandemonic Manifesto” by Georg Baselitz and Eugen Schönebeck’, elérhető a következő internetcímen: https://berlinischegalerie.de/en/collection/specialised-fields/artists-archives/pandaemonisches-manifest/; The Morgan Library and Museum, „Baselitz 1961-ben és 1962-ben írta ezeket a kiáltványokat barátjával, Eugen Schönebeckkel első kiállításuk alkalmából. A szöveg nemiséggel, halállal és vallással foglalkozik, és a háború utáni Németországban uralkodó káoszt és zűrzavart Samuel Beckett, Antonin Artaud és Comte de Lautréamont írásai által inspirált erőteljes nyelvhasználattal fejezik ki. Baselitz később úgy jellemezte a kiáltványt, hogy „az nem volt más, mint düh és meglehetősen félkész ötletek”. Ezeknek a hátborzongató és brutális leírásoknak megfelelően az ebből az időszakból származó rajzain torz alakok és torz, alaktalan testek organikus halmai láthatók. Elérhető a következő internetcímen: https://www.themorgan.org/drawings/item/444549.