Skip to main content

Költők a demokráciáért

A demokráciát nem lehet magától értetődőnek tekinteni. A demokrácia egy olyan, kihívásokkal teli folyamat, amelynek nem szűnő célja egy jobb jövő biztosítása a társadalom számára, a nagyobb befogadás és az egyenlőség elérése érdekében. A kultúra fontos szerepet játszik ebben. „Egyesülve a sokféleségben” – ez az Európai Unió mottója, amely azt jelenti, hogy Európa sokszínű kultúráját összetartja a közös európai örökség tudata.

A demokrácia alapvetően a véleménynyilvánítás szabadságán alapul, amely elsősorban a művészeteken és a kultúrán keresztül valósulhat meg. A költészet mint liberális irodalmi műfaj lehetőséget kínál arra, hogy elgondolkodjunk a mindannyiunk számára közös európai demokratikus értékek múltjáról, jelenéről és jövőjéről. A slam költészet olyan költői kifejezésforma, amelynek szerves része maga az előadás, valamint az aktívan részt vevő közönség.

Az Európai Parlament „Költők a demokráciáért” című rendezvényén a slammerek a demokráciák különféle előnyeit bemutató témákkal foglalkoznak majd. Méltatják például a véleménynyilvánítás szabadságát, a toleranciát, a szolidaritást, az összetartozást és a közös uniós jövőt, és egyben felhívják a figyelmet a demokratikus eredményeinket veszélyeztető romboló erőkre, például a közösségi média trolljaira, a mesterséges intelligenciára vagy a polarizáltabb, magába fordulóbb társadalom megjelenésére.

A rendezvény célja, hogy megszólaltassa a demokrácia különböző hangjait, és gondolkodásra késztessen azzal kapcsolatban, hogy miért fontos felszólalni, aktívan kiaknázni a részvételi demokráciát és kiállni mellette.

Időpont:             2024. május 30., 18.00–20.30
Helyszín:          Polgárok kertje, Rue Vautier 62, 1050 Brüsszel
Moderátor:      Philip Meersman
Zene: Yassine Azaiez, billentyű; Abigaille Muaca Vungu, ének

Slammerek:
Uniós intézményekben dolgozó költők
Silvia Polidori, Európai Parlament – Olaszország
Ben Ray, Európai Bizottság – Egyesült Királyság
Alison Mooney, Európai Parlament – Írország

Európa-bajnokok
Dani Orviz, 2012 first European Champion – Spain
Péter Molnàr, 2018 European Champion – Hungary
Lisette Ma Neza, 2017 Runner-Up and Audience Award Winner – Belgium (NL)
Marie Darah, 2021 European Champion – Belgium (FR)
Elif Duygu, 2022 Austrian Champion – Austria
Joonas Veelmaa, 2023 European Champion – Estonia